Vége…

•április 29, 2010 • Vélemény?

Az életem egy korszaka lezárult. Sokáig vártam, hogy ezt bizonyossággal állíthassam, de mára elérkeztem odaáig. Ebbe a blogba mostantól nem írok, kezdek egy újat… nagyjából ugyanaz lesz benne, mint eddig csak valószínűleg egész más emberekkel, mert a környezetemben sok ember lecserélődött, hogy szépen fogalmazzak.

Partytime…

•január 31, 2010 • Vélemény?

Hali hali! Igen tudom megint nem írtam ezer éve T_T

Még a múltkori bejegyzés kapcsán gondltam rakok egy két képet arról a napról, amikor Máté szülinapi bulija volt. A bulin konkrétan sajnos nem készültek képek, mert ott inkább jól éreztem magam, mint egész este kattogtattam volna =P


Reggel Mátéval még az egész napos készülődés előtt^^


Szendvicskészítés közben =) Ó és a végeredmény^^

22-én voltam egy temetésen, ezt nem részletezném, csak azt, ami utána volt. Délután taltam Mátéval, aztán együtt taltunk Marcival és a bandájával, ezután együtt mentünk a próbájukra. Tök jó volt, ügyesen játszottak. Máté kicsit kipróbálhatta magát a dob mögött, bár mivel akkor próbálkozott életében először kb, ezért még nem ment minden zökkenőmentesen, de attól függetlenül nagyon ügyes volt^^ Am kedden volt az első dobórája és a tanár is megdícsérte úgyhogy a legjobb úton halad^^ A próba után Mátéval beültünk a moziba megnézni az Avatart, utána mehettünk haza a fasza kis éjszakai busszal, de attól függetlenül nagyon jó volt az egész^^ Aznap és még utána lévő nap is Máté nálam aludt, ugyanis 24-én voltunk 9 hónaposak^^ Még mindig nagyon nagyon nagyon szeretem *.*


Dalmánál a temetés előtt (a szőrpamacs neve Katy)


Máté a dobok mögött^^

A kövi hét egész normálisan telt, minden okés volt. Szerdán eldöntöttük Mátéval, hogy pénteken elmegyünk a ré5-re, ami végülis kurvajó volt. Első fasza benyomás ahogy odaértünk az volt, hogy még belefutottunk Boryba és Renibe, akik már épp menni készültek, mivel csak benéztek körüllesni kik jönnek aztán mentek lelkizős napot tartani^^ Aztán megláttam Maxie-t *.* Jajj nagyon örültem, hogy ő is eljött, nem is tudtam róla, tök meglepi volt az egész^^ Megismerhettem Xega barátnőjét, aki nagyon aranyos lány =) Ami meg még jó volt, hogy a januári születésűeket megünnepelték, így Máté is részesült egy kis tortában meg ilyesmiben^^





Ma kb egész nap bioszozgattam. Közben függőségemnek hódoltam. Steiner Kristóf blogját olvasgattam. Valami hihetetlen mennyire jó stílusban ír és milyen szinten le tud kötni. Írtam is neki, nem is gondoltam, hogy még emlékszik rám, de visszaírt és kiderült, hogy mégis. A blogját mindenki figyelmébe ajánlom, megtalálhatjátok oldalt a linkek között =) És csak itt csak most két régi kép, amiket nagyon szeretek^^


Premier Pláne forgatás^^


Vivánál^^

Ennyit mára, nem ígérek semmit, hogy mikor írok legközelebb, de igyekszem =)

Puszpá <3

Happyness…

•január 20, 2010 • Vélemény?

Na sziasztok ismét^^
Annyira annyira kis happy vagyok most éppen^^ Csak nézegetem a gyönyörű nárciszomat, amit ma Mátétól kaptam és egyből rámjön a vigyoroghatnék =)

Amúgy Máté szülinapja hihetetlenül szuper volt!! Mindenki sajnálhatja, aki nem volt ott =P Ráadásul Máté annyira örült a pipának meg a többi cuccnak, amit tőlem kapott szülinapjára *.* Nagyon cuki volt ahogy örült neki^^ Szombaton egész nap készülődtünk, Lilivel csináltunk egy vagon miniszendvicset, amit végül mikor a vendégek megjöttek nagyjából öt perc alatt pusztítottak el xD Egyébként azt, hogy mikor jött meg a 4 kis vendégünk onnan lehetett tudni, hogy még csukott ajtó mögött is hallottam, hogy “kurva anyád Máté, hogy dögölnél meg” négy szólamban xDDD Igen Mátéval kicsit megszopattuk őket, nomeg Marcival, aki viszont önként vállalta, hogy a vendégekkel együtt szopott negyedik tagként xD Egy kis túrára küldtük őket, és mivel szerencsétlenkedtek sétálniuk kellett vagy 16-17 km-t xDD
Marci kevert piát, volt gitározgatás, énekelgetés és hülyülés tonnaszámra, meg minden ami, ami szem szájnak ingere. Hihetetlenül jól éreztem magam^^ Marcival úristen annyit röhögtünk xD Hééééjj makaréna xD
Ó igen és Máté meg Marci olyan tökéletes duettet adtak elő az oroszlánkirály zenéjére, hogy csoda számba megy az is, hogy nem hívták ki rájuk a rendőrséget xD Valami hatalmas buli volt, főleg mikor már Máté három osztálytársa kidőlt és elaludt a Disney csatorna előtt, Marci japán szavakat firkált, Máté elvolt, én meg a Google Earth-el basztam a rezet xD Élmény volt gyerekek, köszönöm köszönöm xD

Vasárnap hazakeveredtem, anya befestette a hajam és onnantól nyugi volt. Hétfőn nekem nem volt suli az osztályozó konferencia miatt, de Máté annyira cuki volt, hogy suli után még hozzám is elmászott ki bks-ra, hogy találkozzunk. Imádom *.*
Kedden suli után egyből taltunk Mátéval és meghívott mekibe kajálni^^
Ma meg szintén jött a sulimhoz, mert elmaradt az utolsó órája, hozott virágot és átjött hozzám *.*

Na ennyi lenne röviden^^ Majd jelentkezem =)
Puszpá <3

Elég…

•január 14, 2010 • Vélemény?

Már nem bírom tovább… a mai nap megint elértem az összeomlásig…
A suliban semmi sincs rendben… sokkal rosszabb mint eddig… a barátaimra nem számíthatok, amikor azt hiszem igen, kiderül, hogy baromira nem… Fáradt vagyok rohadtul, a jövő pénteki temetést egyre gyakrabban emlegetik én meg emiatt egyre többet bőgök… aznap biztos, hogy nem megyek suliba…
Máté ajándékát is intézem már nem tom mióta, erre ők nem tudtak felhívni, hogy mehetek érte, nekik kellett volna hívniuk, erre én hívtam fel őket ma és közölték, hogy mehetek érte… persze a holnapi napom nem lesz elég zsúfolt anélkül is T_T

Elég elég elééééég =’(

Végre újra…

•január 13, 2010 • Vélemény?

Végre újra itt vagyok. Ne haragudjatok, de a karácsonyi időszak alatt öt percem se volt, utána meg most eddig minden nap dogákat írtam, feleltem és görnyedtem itthon a füzetek felett. Most bepótolok mindent és leírom mi történt velem a mézeskalács sütögetés és készülődés óta. =)

24-én anyával feldíszítettük a fát, ahogy azt szokás, este átjöttek nevelőapukám szülei is és így tipikus nagy családi karácsonyt csináltunk, majd később beugrott Peti, a volt osztálytársam is, aki felettem 3 emelettel lakik =)

25-én Máté és a szülei, nameg a huga, Lili jöttek át egy kis kajálgatásra és beszélgetésre, hála a jó égnek Máté attól kezdve 28-ig nálunk is maradt^^

26-án átjött anya olasz barátnője, Lara, kaptam tőle 3 tök jó olasz dvd-t =) 27-én pedig átjöttek a nővéremék, Zsani és Peti^^ Jó zsufis volt ez a pár nap =)

28-án Máténak haza kellett ugyan mennie, mert apumékhoz mentem karácsonyozni és nem hagyhattam otthon egyedül, de 29-én újra együtt lehettünk, elmentünk Tomával és vele hármasban korizni kápra, aztán 31-ig Máténál tanyáztam, ahol jól kiállatkáztam magam, babusgattam a két kutyát és a két macskát is *.*

31-én visszajöttünk hozzánk, anyáék elmentek, így kettesben töltöttük a szilveszter estét^^

Itt van egy-két kép rólam az ünnepek időszakából – még ha nem is érdekel titeket x)

Máté nálam maradt 2-ig, aztán persze 4-től kezdődött a nyomorékoskodás a suliban. A múlt hét végig szenvedés volt. Minden nap doga, minden nap felelés, minden nap hullaság. Ez a hét meg… hétfőn felelések, kedden a rohadt sztárjk miatt az osztály 70%-a kurvára nem jött be, hát összesen 9-en rohadtunk bent és szenvedtünk egész nap.
Ma meg be se kellett menni. De azért Mátéval ígyis találkoztunk nanáá x)

Na ennyi mára, igyekszem majd írni =)
Puszpáá <3

Előkészületek…

•december 23, 2009 • Vélemény?

Halihó ismét^^

Egész jó két napom volt. Tegnap anyával egész nap mézeskalácsokat sütöttünk, ma meg becsomiztam anyáék ajándékát és kiültünk az erkélyre elszívni egy-két cigit és inni egy kis forralt bort. A karácsonyi hangulatom még mindig nem az igazi, de kezd alakulgatni.
Ismét néhány képpel szeretnélek meglepni titeket az elmúlt pár napból =)

Először is  itt a rajz, amit Gábornak csináltam ajándékba =)

Becses példája annak, hogy Mátéval mindig egyre gondolunk^^ Ugyanazt vettük egymásnak (persze én még tartogatok neki egy kis meglepetést és énis kaptam tőle még mást, de ez megegyezett): Death Note

Gábor kifeküdt és sehogyse bírtuk felkelteni… hát én megoldottam, hogy hamar fel akarjon állni xD

Végül a mézeskalácsok… 252 db… majd meghaltam mire végeztünk… a lista:
29 emberke, 49 hold, 43 maci, 9 egér, 7 golyó, 13 elefánt, 22 szivecske, 9 cica, 6 madár, 17 tappancs, 3 kacsa, 3 hal, 4 kutya, 6 ló, 20 hangjegy és végül 12 lepke
Na igen, nem kis munka volt… reggeltől estig dolgoztunk, de megérte^^

Na ennyit mára =) Majd jelentkezem valamikor^^
Csók gyerekek <3

Hógömb…

•december 21, 2009 • Vélemény?

Na sziasztok  =’) Végre sikerült egyből másnap írnom x)

Van egy nagyon rossz hírem, és egy-két egyéb infóm. Azt hiszem a rosszal kezdem, mert utána valamennyire fel fog vidítani engem ha a jóra gondolok a végén.
Sajnos ismét egy számomra igen fontos embert vett el tőlem a sors, mostanában elég sok embert vesztettem el, de a mostani egy kicsit jobban fájt, mint a többi. A világ legédesebb és legjobb angoltanára, vagy ahogy én hívom szuperapu tanárbácsi már egy szebb világban van. Hajnalban kaptam a hírt a lányától Dóritól, akit én már régebb óta ismerek, nagyon aranyos és nagyon szeretem. Szegény tanárúr nagyon fog hiányozni.

Nos ami még van… Máté most nem olyan rég ment haza… Nagyon jó három napot töltöttünk együtt és neki köszönhetem, hogy az előző borzalmas hír miatt nem bőgtem egész hajnalban. Itt vannak a videók, amiket ígértem, illetve a karácsonyi még nem, mert nem csináltuk meg, de az előtte lévő kettő itt van:
Tervezés:

Mikulás:

A másik pedig. Egy kedves barátom, igazából a legjobb barátom… a blogján üzent nekem egy dallal. Az a mi dalunk már több, mint egy éve és azóta is sokszor hallgatom és gondolok rá. Most én is egy dallal válaszolok neki.

Ennyi volt mára, jók legyetek ;) <3

OMG

•december 20, 2009 • Vélemény?

Úristen már megint el se tudom mondani mióta nem írtam ide oO Ez nagyon durva… El kell, hogy mondjam, hogy az elmúlt időben minden nap eszembe jutott, hogy írni kéne, de a tanárok a közelgő félév miatt megszorítanak minket és minden nap dogákat írtam. Nagyon szar volt, de nincs mit tenni ellene… És most végre írok, és rengeteg képpel is készültem nektek^^

Kezdjük azzal, amirők már írtam, de képet még nem raktam. Nos először is ugyebár november 24-én voltunk Mátéval 7 hónaposak és akkor lett új hajam is^^ Itt van rólunk két kép =)

A következő Hoolie “esküvője”, november 27-én. Erről mindenki tud amennyit tud, én nem teregetem mások szennyesét és mindenkinek meg volt belőle a tanulsága. Én azért ígyis-úgyis szeretem Hoolie-t.


Ezután ugyebár volt a New Moon mozizás Mátéval és Tomával, amiről az előző postban már írtam, és az, amikor elmentem Aliba Mátéval és Gáborral. De ezekről sajnos nincs kép. A következő pedig Zita, a tejtesóm és egyben legjobb barátnőm szalagavatója, december 5-én.

Lássuk csak mi jön… óh igen, december 12-én Maxie, vagy Trace, ki ahogy ismeri, Komáromból Pestre utazott, hogy találkozzunk. Vele, Benkerenivel, Hoolie-val és még jópár emberrel elmentünk pizzázni, aztán Renivel és Maxie-vel leszakadtunk a többiektől és kicsit elvonultunk külön dumálgatni.

A következő héten, azaz a mostanin, több dolog is volt, az egyik legfontosabb az osztálykarácsonyom, ahol olyan emberekhez kerültem közelebb, akikről nem is gondoltam volna. Az osztáyom néhány tagját, akit eddig nagyon nem is ismertem, kezdem megkedvelni, akiket meg eddig is kedveltem kezdem mégjobban megszeretni.





Szombaton a rácpontyokkal ajándékozást tartottunk, az előző két videóval együtt a következő bejegyzésemben benne lesz az is, amit akkor csináltunk^^

Ennyit mára =) puszpá <3

New moon…

•december 2, 2009 • Vélemény?

Hát szép estét mindenkinek!

Ma igazán jó napom volt. De tényleg =) Suli után rögtön találkoztam Mátéval és Gáborral, átjöttünk hozzánk, hogy lecuccolhassak meg minden és közben idefelé és visszafelé is videókat forgattunk. Hogy miért? Hát mert ööö…rácponty..ööh tejföllel xDD Majd meglátjátok ;)

3 környékén valamikor Máté és én találkoztunk a westend vízesésnél Tomával és felmentünk a mozi szintre kikérni a jegyeinket, amiket előre lefoglaltam tegnap. 15:45-kor kezdődött a filmünk, úgyhogy még volt egy kis időnk, lementünk a mekihez, hogy Toma vehessen kaját, aztán meg felmentünk a tetőre és ott megette, mi meg Mátéval elzabáltuk a sültkrumpliját xD A film jó volt, kicsit talán többet vártam tőle, de ígyis baromira tetszett^^ Hát igen a New Moon mindenhogy New Moon *.* És awhh úgyis még sokszor megnézem biztos x)

Film után Toma elment haza, mi még Mátéval elszívtunk egy cigit és addig kikísért a villamoshoz.^^ Miután hazaértem nem sok izgi történt, fáradt vagyok =/ Nembaj nemsokára elhúzok fürdeni, aztán megint nekiállok animét nézni =D A legújabb sorozat, aminek neki álltam a Junjou Romantica és már megvan mindkét évad úgyhogy nincs más dolgom, mint berakni a gépbe a dvd-t és beterpeszkedni a székembe =)

Asszem enyit mára. Holnap megyünk Aliba… nemtom kik lesznek ott, Máté és Gábor biztos, úgyhogy a szórakozás nekem már garantált xD Na majd beszámolok mindenről^^

Pápusz népek <3

Az élet halad…

•december 1, 2009 • Vélemény?

Sajnálom, hogy megint ilyen régen írtam utoljára, gyakorlatilag eltelt megint vagy 2 hét… szégyenlem magam, de ebben a 2 hétben újabb szörnyű dolgok történtek velem és nehezen tudtam őket feldolgozni… lelkileg egy picit leamortizálódtam, a hétvégén ez odáig fajult, h minden kis szar dolgon elkezdtem bőgni… na mind1 mostmár kicsit jobban vagyok, rájöttem, hogy az élett nem áll meg, nem vár senkire, tovább halad annak rendje és módja szerint, aki pedig nem tudja követni elég szarul járhat…

Utoljára egy lány haláláról írtam… azóta kiderült egy rokonom halála, valamint múlt héten kedden az iskolám igazgatója is eltávozott, akit én nagyon szerettem és eléggé közel állt hozzám. Ezek mellett az életemből mostantól hiányolnom kell egy fontos személyt, a fizika tanáromat, aki helyett holnaptól egy új lesz… őt is nagyon szerettem, az egyetlen ember volt, aki el tudta érni, hogy egy ilyen szar tantárgy órájára még az is szívesen járjon be, aki bukásra áll… Ezek voltak azok a dolgok, amik csúnyán kinyírták az életkedvemet, és most következnek azok, amik segítettek kicsit magamhoz térni.

Amíg beteg voltam Máté többször meglátogatott, sőt hétvégén nálam is aludt, nagyon jól éreztük magunkat együtt, mint mindig. Aztán a következő héten, 24-én, kedden, 7 hónaposak lettünk. Aznap nem kellett suliba mennem, mert olasz OKTV-n indultam és csak délután fél 2-re kellett bemennem, előtte és utána is találkoztam Mátéval, késő délután be is ültünk a mekibe kajálni meg kicsit nyugiba lenni kettesben. Előtte persze Gábort kikísértük a vonathoz és megvártuk amíg elment vele. Ez már nálunk lassan hagyomány. =)
Csütörtökön végre először elmentem Gáborral és Mátéval Aliba, ami egy jópofa kis hely, ahol ők már kb törzsvendégeknek számítanak. Később becsusszant Zsaklin is. Volt ott minden. Hülyülés, csocsózás, vbk, cigi hegyek stb xD Aztán hazafelé Zsaklinnal még Árpád hídnál megálltunk egy kicsit, várt velem egy ideig anyumra, mert vele meg mentünk utána vásárolgatni, venni pár karácsonyi apróságot, meg persze egy tortát, mert nevelőapumnak aznap volt a szülinapja. Zsaklinnal lelkiztünk egy sort, amíg vártunk, szóba került sokminden, főleg egy bizonyos dolog, aki ismeri őt vagy engem úgyis tudja miről van szó, a többieknek nem kell.
Péntekeken Máté átjött hozzánk suli után, aztán este együtt mentünk Hoolie esküvőjére, ahonnan kb negyed 1-kor le is kellett lépnünk, mert el kellett érnünk az utolsó vonatot ki Gödre. Sebaj, volt már másik buli és lesz is még. Amúgy egész jó volt, sokmindenkivel összefutottam, akiknek nagyon örültem, pl: Shiki, Barney, Billy Shadow, Bory, Wiwien, Benkereni, Vivi, Shen, Ákos meg még sok-sok ember, akiket fel se bírnék sorolni holnapig. Itt a sorrend egyébként nem számít abban, hogy kinek mennyire örültem, csak így jöttek ki ahogy az agyamba próbáltam turkálni az emlékek után. Igen, agyam is van és nem, nem ittam semmit. xD
Szombaton normál esetben haza kellett volna jönnöm Mátétól, de most kivételesen nem kellett, mert Máté szülei szóltak előre, hogy menjek el velük én is bowlingozni és majd vasárnap reggel hazahoznak, mert úgyis mennek rokonságba szülinapozni. Hát a bowlingozás nem sült el jól. Az egyik olyan dolog volt, ami miatt bőgtem hétvégén, az egyik a kis hülyeségek közül, amiket már a blogom elején említettem. Hülyeség kiborulni ha valami nem megy jól, de nekem még ezen is sikerült. Fel is adtam és játszottak tovább nélkülem, mert sehogyse tudtak rávenni a folytatásra. Tök aranyosak voltak, körbevettek, ölelgettek meg minden, de ha én valamit megmondok, akkor az úgy is lesz xD Szegények. De utána még csocsóztunk egyet és Lili dobhártyaszaggató gurításaitól, vagy inkább dobásaitól sokkal jobb letta kedvem és jókat röhögtem xD főleg Máté apujának a viccein xD “Máté, a Lili nem ugrál, csak a golyó akkora hullámot ver, hogy őt is feldobja… segítség parketta cunami” xDDDDD
Vasárnap rokonok jöttek hozzánk is, nevelőapum anyukája, az ő kisebbik lánya, és neki a barátja. Volt nagy kajálás, beszélgetés és ilyesmik, de nekem nem sok kedvem volt ehez, inkább bent csücsültem a szobámban. Utána megint rámjött a hiszti, mert nélkülem gyújtották meg az adventi gyertyát, ami eddig életem 18 éve alatt nem fordult elő, főleg, hogy többnyire kézzel készítettem a koszorúkat nem kis munka árán. Az ideit éppenséggel nem én készítettem, de én tarottam hosszú ideig a gyertyatartót a pillanatragasztón, hogy ott maradjon, mert anya vhogy leszedte róla és az auchant is én járkáltam gyertyák után. T_T Na mind1 tipikus, hogy képes vagyok ilyeneken is kibukni, ha szar kedvem van.
És most jön eddig ennek a hétnek az első két napja. Hétfőn semmi extra nem volt, suliban voltam, aztán délután kicsit találkoztam Mátéval, aztán húztam haza. Kb ennyi. Ma viszont nem volt sulim, mert délután az igazgató bácsi temetése volt. Na én oda nem lettem volna képes elmenni, szóltam is az ofőmnek, hogy nagyon nem szeretnék és elég volt nekem a lelki szar az elmúlt időszakban, nem akarok mégegy napot végigbőgni. Hogy gondolnom se kelljen az egészre, a ma délutánt megint Aliban töltöttem, most ugyan egy hosszabb ideig csak Mátéval és Gáborral, aztán egy kis időre beugrott egy lány, akit ma ismertem meg, de tök aranyos, Roninak hívják.

Holnap folytatom tovább az életet, továbblépek és vissza se nézek. Ezt megpecsételem azzal, hogy elmegyek Mátéval és Tomával moziba, megnézni végre a New Moon-t. Majd jelentek holnap is ezt megígérem.^^

Na csóóók mindenkinek <3

 
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.